Vereség az alapszakaszgyőztes otthonában

Bár a találkozó első pontjait – Bencze révén – a mieink szerezték, és az első félidőben még többször is vezettek, a kiváló erőkből álló zalaiak a játékrész végére magukhoz ragadták az irányítást, és egypontos előnnyel (19-18) zárták a negyedet. A második etap elején belehúztak a zalaegerszegiek, és egy 12-2-es roham után már több, mint tíz ponttal vezettek. A mieinkben ekkor Ronnie Ross tartotta lelket, az ősszel érkezett amerikai bedobó két hármast is hintett, de jól mutatja a hazaiak erejét és formáját, hogy a szünetben így is 43-34-re mentek.
A harmadik negyedben sem változott sokat a játék képe: sorra jöttek a hazai pontok, míg a mieink közül egyedül Ross játékát lehetett kiemelni. A bajnoki éllovas, és – a Szolnok délutáni vereségével – alapszakaszgyőztes Zalakerámia nem lassított, és a negyedik játékrészre már 17 pontos vezetéssel (64-47) fordultak. A záró negyed elején Csorvási Milán mutatta meg, hogy a jövő embere lehet, szép megoldásaival és hasznos játékával tízpontosra csökkent a különbség, de Hinnant gyors hat pontja végleg eldöntötte a találkozó kimenetelét, a vége 79-65.









