.
Vissza a kezdőlapra E-mail küldése a szerkesztőknek Az oldal beállítása kezdőlapnak

1 °C

Partneroldalak

Kecskemétilapok.hu
magyarmuzsa.hu
Szuperinfo, Kecskemét



adr.swf




OpticonHirdetés
Galéria
[Első oldal]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Következő oldal » [Utolsó oldal]

Kecskeméttel ismerkedett az országjáró köztársasági elnök

Értékőrző tájak és emberek Magyarországon mottóval meghirdetett országjáró sorozatának utolsó állomásaként a Kiskunsági Nemzeti Parkba is ellátogatott Sólyom László köztársasági elnök. Az államfőt hétfőn Kecskeméten, a Természet Házában fogadta Vajna Tamásné, a park igazgatója, valamint Zombor Gábor polgármester.

Kétszázhét új diplomás a Kecskeméti Főiskolán

Továbbra is óriási az érdeklődés a Kecskeméti Főiskola három karának magas színvonalú szakképzései iránt. Egyértelműen jelzi ezt az is, hogy most már esztendők óta évente két alkalommal tartanak diplomaosztó ünnepséget az intézményben.

Óriáskerék a sóbányában

A tordai sóbányát 1992-ben nyitották meg hivatalosan a nagyközönség számára. A felszín alatti mikroklíma elsősorban az asztmásoknak, allergiásoknak, légúti gyulladásos betegeknek ajánlott, de egy ilyen környezetben megtett séta gyakorlatilag mindenkinek jót tesz.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

A fájdalmas, ugyanakkor méltóságteljes emlékezés gyertyáinak az esti szellőben imbolygó fénye világította be csütörtökön este Kecskemét főterén a kommunizmus áldozatainak tiszteletére emelt kopjafa környékét.

A magyar nóta a miénk

Szűk baráti társasággal és támogatóival – Bekő Józseffel, a Bekő Tours tulajdonosával és Deutschné Sipos Irénnel, a Hotel Uno vezetőjével – vágott neki a több száz kilométeres útnak Fejős Jenő, hogy három év után újra magyar nótákkal örvendeztesse meg a marosvásárhelyi közönséget.

Méltó életkörülmények között

Az ország jelenlegi gazdasági helyzetét ismerve különösen nagy öröm olyan fejlesztésekről hírt adni, mint amilyeneket a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat végezhetett el a közelmúltban, a kezelésében lévő intézményekben.

Hóból is megárt a sok! – Tovább tart a szokatlanul kemény tél

Évek óta nem látott ennyi havat a város. Az előző, enyhe telek után bizony szokatlan az emberek számára az idei zord időjárás.

Szánról szép a téli táj

Ajándék szánkózással kedveskedett a kecskemétieknek a múlt szombaton a Hetényegyházi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület.

Kiscsillagok nagy sikere

Több száz néző – elsősorban azért persze tinilányok – vastapsa köszöntötte szombaton délután a Lánchíd utcai sportcsarnokban megrendezett Kiscsillag Koncert fellépőit.

A doni áttörés hőseire és áldozataira emlékeztek

Vasárnap két rendezvénnyel is tisztelgett Kecskemét a hatvanhét évvel ezelőtti doni áttörés áldozatainak, hősi halottainak emléke előtt.

Színpompás szárnyasok

Galambokkal és díszbaromfikkal népesült be a hét végén a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskola tornacsarnoka.

Példaértékű pedagógusi pályák

A Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány Kuratóriuma a megyében működő oktatási intézményeiben dolgozó pedagógusok, közoktatási szakemberek, az oktató-nevelőmunkát közvetlenül segítő, támogató személyek munkájának elismeréseként két kitüntető díjat alapított.

Karácsonyváró közösség

Több mint háromszáz gyermeknek szerzett két önfeledt, örömteli órát az a karácsonyváró ünnepség, amelyet az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Kecskeméti Gyülekezete tartott meg a múlt szombaton, a helyi főiskola GAMF karának nagytermében.

Dallamos ünnepek a szimfonikusokkal

A hagyományoknak megfelelően a karácsonyt és az újévet is hangversennyel köszönti a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar.

Látványos fejlesztés a Kecskeméti Főiskolán

Mostantól a korábbinál jóval nagyobb, ezerkétszáz négyzetméteres könyvtár, valamint közel hatvan számítógépes munkaállomás várja a Kecskeméti Főiskola hallgatóit a GAMF karon. Az egykori tornaterem ugyanis néhány hónap alatt egy modern, galériás infotérré alakult át egy Európai Uniós támogatásnak köszönhetően.

Katedrás szalagavató

Pénteken este rendezték meg a kecskeméti Katedra Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakközépiskola és Kollégium szalagavatóját.

Posta cím: DAIMLER ÚT. 1-KECSKEMÉT , Képgaléria

Posta cím: DAIMLER ÚT. 1-KECSKEMÉT , Képgaléria

Foto Bahget Iskander
www.iskander.hu
A képek csak magán célra használhatóak!

Idén is sok örömet hozott a Gong Mikulás

A Gong Rádió Mikulása a hagyományokhoz hűen idén is nagyon sok ajándékot osztott szét a város intézményeiben. Vasárnap pedig több ezren figyelték a város főterén, hogyan ereszkedik le a Nagytemplom tornyából krampuszával együtt a gyerekek kedvence.

A polgári világ pillanatai fotográfiákon

Egyedülálló kiállítás nyílt a napokban a Cifrapalota dísztermében. A különleges tárlaton Fanto Bernát fényképész művészi színvonalú és dokumentum értékű képeit láthatja a közönség, melyek több mint fél évszázad történetéről mesélnek.

[Első oldal]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Következő oldal » [Utolsó oldal]


2010. március 11-17.



Kos

Március 21 - április 20.

A következő napokban nagy lesz a jövés-menés körülötted. Valaki különösen jó hírrel érkezik otthonodba.

Bika

Április 21 – május 20.

Vigyázz, most ne mondj semmit indulatból, különben könnyen megbánthatsz valakit, aki fontos Neked!



Ikrek

Május 21 – június 21.

Most ne akard sürgetni a dolgokat! Várj türelmesen, különben könnyen kicsúszik a kezedből az irányítás.



Rák

Június 22 – július 22.

Legyél óvatos a pénzügyek terén! A napokban ne kérj kölcsön, mert nagyon nehezen tudnád visszafizetni.



Oroszlán

Július 23 – augusztus 23.

A munkahelyeden nem minden alakul a kedved szerint. Egy kínálkozó lehetőségre igyekszik lecsapni az egyik kollégád.



Szűz

Augusztus 24 - szeptember 23.

Végre kezd látszani eddigi munkád eredménye. A napokban több elismerést is bezsebelhetsz kollégáidtól.



Mérleg

Szeptember 24 – október 23.

Most nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzelted, de a végeredménnyel mégis elégedett leszel.



Skorpió

Október 24 – november 22.

A napokban semmiképpen se keveredj kétes ügyletekbe, még akkor se, ha szép kis summával kecsegtetnek.



Nyilas

November 23 – december 21.

Egy nem várt kiadásra számíthatsz a következő napokban, ugyanis valamit most muszáj lesz megjavíttatnod.



Bak

December 22 – január 20.

Vigyázz, nehogy túllőj a célon, különben éppen az ellenkezőjét éred el annak, amit szerettél volna.



Vízöntő

Január 21 – február 19.

Ne hanyagold el barátaidat! A következő napokban egyiküknek különösen nagy szüksége lesz segítségedre.



Halak

Február 20 – március 20.

Hajlamos leszel borúsabban látni a dolgokat, mint amilyenek valójában. A barátaid zökkentenek ki ebből a hangulatból.

Kocsmában: - Mondtam az assz... asszonynak, megyek sakkozni. - Hazudtál? - Dehogy, hát matt... mattra ittam magam - nincs több lépés.

Adatvédelmi elvek | Impresszum

E-mail

Page load time: 0.634550 sec