Német - magyar jubileumi kutyatalálkozó

Német - magyar jubileumi kutyatalálkozót szervez a Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Alapítvány, a kecskeméti Vízműdombnál 2009. július 11-én, szombaton
10-16 óráig.
Ma jelenik meg a friss Kecskeméti Lapok!

Keresse postaládájában a színes, hetente megjelenő Kecskeméti Lapokat!
Építik az akadályokat. Árusítják a jegyeket.

A kecskeméti Szabadidő parkban megkezdődött a XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság maraton akadályainak építése.
Megváltozott a a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark nyitva tartása
A Hírös Sport Nonprofit Kft. közleménye szerint az alábbiakban olvasható a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark megváltozott nyitva tartása
Mindenki számára elérhetővé vált Noémi Virág

S tette ezt persze úgy, hogy férjét és saját privát szféráját megőrizte, ám mégis nyomon követhetjük életét.
Hódító magyar vadak

Több mint százezren látták Franciaországban egy év alatt a Magyar Nemzeti Galéria A magyar vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914 című kiállításának utazó változatát, amely három francia múzeumban is bemutatkozott: 2008. június 21. és 2009. június 15. között mintegy 150 festményt és grafikát láthatott a közönség Fauves Hongrois 1904-1914 címmel.
Acélba álmodott alkotások

Pénteken délután megnyílt az ötödik Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion (KASZ) kiállítása. A KÉSZ Kft. által 2004 óta minden év nyarán megrendezett művészeti alkotótábor résztvevőinek köszönhetően idén is különleges munkákkal gazdagodott a K-ARTS tárlata.
Textil alkotások a Művész kávézóban

Hartai Zsuzsa textilművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Művész Kávézóban (Kecskemét, Rákóczi út 16.) július 08-án szerdán 18 órára.
Sziget és aluljáró után a Balaton Soundon DJ Lucca

A technolady, DJ Lucca lesz az egyik sztárvendége a Balaton Sound 2009-nek. Lucca a nyitónapon, július 9-én éjféltől pezsdíti fel a hangulatot a Samsung Mobile Aréna színpadán.
Világzenével nyitott a Muzsikáló Udvar

A hirtelen jött zápor kissé átformálta az Ifjúsági Otthon Muzsikáló Udvar című programsorozatának idei első koncertjét: az udvar helyett a Tükörteremben mutatta be új lemezét szerdán este a kecskeméti Navrang együttes. Az elektronikus világzene hazai úttörőjének tartott, tízéves zenekar harmadik stúdióalbuma a Main Bazaar címet viseli.
Bács-Kiskun Megyei Príma Díjak

A napokban megkezdődött az idei Bács-Kiskun Megyei Príma Díjak odaítélésének több hónapos folyamata.
V. Kecskeméti Élményfürdő Szépe Választás

A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark immáron 5. éve ad otthont a Kecskeméti Élményfürdő Szépe Választás döntőjének, mely az idei évben az előző évekhez képest sokkal korábban 20.00 óra helyett már 15.30 - tól fodrászbemutatóval, my77 divatbemutatóval és hastáncbemutatóval kezdődik.
Megjelent a friss Kecskeméti Lapok!

Keresse postaládájában a színes, hetente jelentkező Kecskeméti Lapokat!
Acél a cél Kecskeméten

Nem KISZ, hanem KASZ. Kecskeméten már hatodik éve adnak egymásnak randevút az acélszobrászat megszállott művészei a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion nemzetközi táborában. Most alkotnak, hamarosan pedig kiállítanak.
Ezért halt meg Michael Jackson!

Június 25-én Los Angeles-i idő szerint 2 óra 26 perckor 50 éves korában elhunyt Michael Jackson. A pop királyát 42 perces életmentés után sem tudták a kómából feléleszteni.
A metálőrültek gumicukrot szopogatnak

Két pár 42-es fekete zoknit és 2 darab kisméretű alsónadrágot is kért a VOLT fesztivál egyik sztárfellépője. A szervezők azt is megtudták, hogy a metálőrültek gumicukrot szopogatnak fellépésük előtt. A hazai fesztiválpaletta legváltozatosabb vidéki fesztiválja mindjárt itt van.
Az Anima Sound System dala az Oscar-díjas rendező filmjében!!!

Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező („Ellenségem ellensége”, „Utolsóskót király”) régi kedvence az Anima Sound System. Legújabb filmjében, a „State of Play-ben”(„A dolgok állása”) Gil Scott Heron és Ben Harper mellett, az együttes egy dala is szerepel.
Esős, de sikeres volt az éjszakai múzeum-mustra

A Múzeumok éjszakájának vidéki helyszínei közül a hírös városban kínálták a legtöbb programot: összesen huszonnyolc intézménybe látogathattak el gyalogosan vagy buszjárattal az érdeklődők szombat éjjel.
Idézzük meg 1979-et !

Idézzük meg 1979-et címmel falunapot és nosztalgia estet rendez a Fülöpházi Önkormányzat 2009. június 27-én.

Kos
Március 21 - április 20.
Lehet, hogy egy szépnek tűnő ajánlat most csupán káprázat. Ha ezt nem veszed észre időben, csalódás érhet.
Bika
Április 21 – május 20.
Szeretnének befolyásolni téged, és eltéríteni a megkezdett útról. Tanácsokat meghallgathatsz, de egyedül dönts!
Ikrek
Május 21 – június 21.
Terveid kicsit lassabban válnak valóra, mint ahogy szeretnéd, de ne csüggedj, tarts ki elképzelésed mellett!
Rák
Június 22 – július 22.
Ellenállhatatlan ajánlatot kapsz, ami ugyan fenekestül felforgathatja az életed, de nem bánd meg, ha belevágsz.
Oroszlán
Július 23 – augusztus 23.
Szétszórt és feledékeny leszel, ezért ha nem figyelsz oda kellőképpen, a legfontosabb dolgokat hagyhatod el.
Szűz
Augusztus 24 - szeptember 23.
Figyelj oda, mit suttognak a környezetedben, mert lehet, hogy téged is érintenek a munkahelyi pletykák.
Mérleg
Szeptember 24 – október 23.
Döntéshelyzetben most bátran hallgass a szívedre, akkor nagyot nem hibázhatsz. Tedd félre néha az észérveket!
Skorpió
Október 24 – november 22.
Végre elmúlik a feszültség, ami az utóbbi időszakot jellemezte, és újra felszabadultnak érezheted magad.
Nyilas
November 23 – december 21.
A napokban rájössz, hogy nem érdemes mindenhez a végsőkig ragaszkodni. Érdemes most egy új dologba belevágnod.
Bak
December 22 – január 20.
Eljött az idő, hogy végre kendőzetlenül megmondd a véleményed valakinek, aki már bőven rászolgált.
Vízöntő
Január 21 – február 19.
Ne hagyd, hogy egy kalap alá vegyenek olyan emberekkel, akikhez semmi közöd! Állj ki magadért!
Halak
Február 20 – március 20.
Ezen a héten bátran vágj bele új dolgokba! A váratlan helyzetektől pedig ne rettenj meg, rögtönözz!

A feleségemmel szeretjük a szerelmi légyottokat! Mindig mondom neki: - A kocsma el?tt kilencre légy ott!












