.
Vissza a kezdőlapra E-mail küldése a szerkesztőknek Az oldal beállítása kezdőlapnak

1 °C
RefGimnázium

Partneroldalak

Kecskemétilapok.hu
magyarmuzsa.hu
Szuperinfo, Kecskemét



adr.swf




OpticonHirdetés

Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

Feltöltés időpontja: 2010. február 4. 08:33
Sipiczki Sándor
Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az elmúlt 24 óra bűnügyi, illetve határrendészeti híreiről tájékoztatta honlapunkat.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el hivatalos személy elleni erőszak bűntette, fogolyszökés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt egy 21 éves ceglédi férfi, előzetes letartóztatásban lévő személy ellen. Az eljárás megindítására azért került sor, mert tegnap (szerda) 11.00 óra után a Kecskeméti Városi Bíróság épületének második emeletén lévő, a fogvatartottak részére kialakított helység illemhelyének előterében, az előzetesben lévő személy az őt kísérő bv. törzsőrmestert egy alkalommal, bilinccsel fejen ütötte. Ezután magától ellökte, aminek következtében az őr földre esett, könnyebben sérült. Az előzetesben lévő férfi a vezetőszíjat kitépte az őr kezéből, és szökési szándékkal elszaladt. Menekülés közben azonban a vezetőszíj a bejárati ajtó kilincsébe megakadt, ezzel egy időben elfogásra került. Ekkor a férfi a bíróság ajtójának üvegét szándékosan kifejelte, mely során, 8 napon belüli könnyű sérülést szenvedett. Az előzetesben lévő gyanúsított a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti előzetes letartóztatását, csak tárgyalására szállították át a Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézetbe.

Ismeretlen tettes tegnap Kecskemét-Méntelek településen, egy parkolóban álló, IDB-837 forgalmi rendszámú, Opel Astra típusú személygépkocsit lopott el, 700.000.Ft. kárt okozva ezzel a sértettnek.

Kecskeméten, kedden este, eddig ismeretlen tettes egy Árpád körúti lakóház II. emeleti folyosójáról elvitt egy egyedi alkatrészekből összeszerelt MTB típusú kerékpárt. A lopással okozott kár 400.000.Ft.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt őrizetbe vett egy 39 éves tabdi férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy február 02.-án Tabdon, a sértett családi házban, egy szóváltást követően tettleg bántalmazta az ott lakó nőt, aki a bántalmazás következtében eszméletét vesztette. A megvert nő könnyű sérüléseket szenvedett, de nem a gyanúsított magatartásán múlott, hogy súlyosabb sérülése nem keletkezett.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság folytat nyomozást egy cseh állampolgár feljelentése alapján, mert szerdára virradóra az M5 autópályán lévő egyik benzinkút parkolójában ismeretlen tettes, a sértett tehergépkocsijáról ellopta a pótkereket. A lopással okozott kár 135.000.Ft.

Határrendészeti események:

A Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség járőrei, a határ közelében, hőkamera segítségével fogtak el négy afgán állampolgárt, akik okmányok nélkül, illegálisan léptek országunk területére. Beutazási tilalom hatálya alatt álltak azok ( 1 szerb és 1 makedón állampolgár), akiket a kelebiai kollégák visszairányítottak Szerbiába.

Adatvédelmi elvek | Impresszum

E-mail

Page load time: 0.145419 sec