.
Vissza a kezdőlapra E-mail küldése a szerkesztőknek Az oldal beállítása kezdőlapnak

9 °C
RefGimnázium

Partneroldalak

Kecskemétilapok.hu
magyarmuzsa.hu
Szuperinfo, Kecskemét








adr.swf





Ház eladó KecskemétenOpticonHirdetés
Bulvár

Hatvan éve érettségiztek

Az egykori tanulótársak számára egy-egy találkozás mindig nagy öröm, de különösen az, ha hatvan évvel az érettségi után – ráadásul jó erőnek, egészségnek örvendve – köszönthetik egymást.

A név új, a feladat a régi

Öt évig látta el a gyepmesteri feladatokat Kecskeméten a Mentsvár az Állatokért Alapítvány. A 2005 októberében megkötött közhasznúsági megállapodást most felmondja a város, és hasonló tartalommal a Menhely az Állatokért Környezetvédelmi és Állatvédelmi Kiemelkedően Közhasznú Alapítvánnyal köti meg.

Munkában a Máltai Szeretetszolgálat

A nyár korántsem jelent uborkaszezont a Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja számára. Különösen igaz ez az idei évre. Az önkéntesek nem csak a hírös városban, de az árvíz sújtotta településéken is komoly munkát végeznek. Az itthon maradt máltaisok határon túli fiatalokat fogadtak, és már készülnek a fedél nélkül élők piknikjére is.

Heti körkérdés

Tercsi Mihály rokkantnyugdíjas

A város megtiltja a non-stop-boltok éjszakai italárusítását. Egyetért?

KÖZLEMÉNY

Kecskemét közgyűlése 2010. április 29-én fogadta el
a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark belépőjegyeire vonatkozó díjtáblázatot.

Nem csak az életkora miatt rekorder a mackó

Befejeződött a rákóczifalvi Macimúzeum legöregebb mackójának restaurálása. A Steiff mackó 1900-ban készülhetett.

Emberek százai futottak hat feldühített állat előtt, két sérült

Kezdetét vette a pamplonai bikafuttatás, az észak-spanyolországi város védőszentjének nevét viselő kilencnapos fesztivál. A szerdai első futamon ketten sérültek meg könnyebben.

Kincskereséshez hasonlít, de csak 18 év után térül meg

A szarvasgomba-vadászat romantikus foglalatosság, a kincskereséshez hasonlít. A szarvasgomba termesztése Romániában újdonságnak számít, ezt a természetben megtalálható gombamennyiség visszaesése, valamint a gasztronómiai igények növekedése teszi indokolttá, és nem utolsósorban az ára.

Ronaldo: két lehetséges anya!

Cristiano Ronaldo a napokban dicsekedett el Facebook-oldalán, hogy apa lett, arról viszont nem szólt a fáma, melyik tüsténke a gyermek édesanyja. Ez általában fordítva szokott lenni, de CR9 esete kivétel. Az egyik brit lap szerint két lehetséges jelölt van a sok millió lánykát érdeklő posztra: egy Paris Hilton-hasonmás és egy amerikai béranya.

Zalai a lottómilliárdos?

A telitalálatos ötöslottó-szelvényt egy zalai postán adták fel – írja a Zalaihirlap.hu.

Megvan az új Pókember

Egy eddig kevésbé ismert brit-amerikai színész, Andrew Garfield alakítja Pókember szerepét a legújabb szuperhős-kalandban - jelentette be a filmet készítő Sony stúdió pénteken. Garfield az Egyesült Államokban született, de Angliában nőtt fel. Legismertebb alakítása Heath Ladger oldalán volt a tavaly bemutatott a Doctor Parnassus képzeletbeli birodalma című filmben.

Láthatatlanul őrködnek

A legtöbb esetben csak akkor veszünk róluk tudomást, ha valami problémát, elváltozást okoznak. Legyen az folyamatos testsúlyemelkedés, idegesség, vagy a menstruációs problémák, a hormonháztartásban jelentkező zavar életminőségünket és egészségünket is jelentősen befolyásolja.

Ítéletidő Nógrádban: fákat csavart ki a vihar

Jégeső pusztított Nógrád megye több településén hétfőn este. A vihar háztetőket rongált meg, és több fát kicsavart.

Észtekhez csatlakoznak a magyarok

Több mint fél évszázados működés után megszűnik a Bradfordi Magyar Klub. Az ötvenes években mintegy kétezer magyar telepedett le az angol városban. A klub tagsága azóta azonban jelentősen megcsappant. A tagok ezután a Morningtoni Észt Klubhoz csatlakozhatnak majd.

Tragédiába torkollott az ünnepség

Elszabadult két ló az Iowa államban tartott függetlenség napi ünnepségen. A kocsit húzó állatok a nézők közé rontottak. Egy ember meghalt. A július 4-i rendezvényt becslések szerint tízezren figyelhették, amikor a tragédia történt. A pénzügyi nehézségek miatt több amerikai városban viszont lemondták a tűzijátékot.

Medencét akartak, őskori ormányost kaptak

Négy agyarral rendelkezett az őskori ormányos, amelynek maradványai egy ház hátsó udvarában, az úszómedence kiásásakor kerültek elő az Egyesült Államokban, a Tennessee állambeli Brightonban.

Segélykoncert az árvíz sújtotta kutyákért

Civil szervezetek összefogásának köszönhetően ad segélykoncertet többek között Zorán, a PaDöDö, Keresztes Ildikó és Gerendás Péter július 8-án, csütörtökön este 8 órától az árvíz során súlyos károkat szenvedett állatmenhelyek, és a több ezer otthon nélkül maradt kutya megsegítésére.

Fürdőgatyában, papucsban cammogtak haza a kínaiak

Kocsival ment fürdőzni, kikapcsolódni, a végén fürdőgatyában és papucsban gyalogolt haza egy kínai család apraja-nagyja a napokban Pécsen.

PosztVOLT - Balatonfüred: 60.000 néző!!!

ár a SZINDBÁD TURNÉ 2010 javában zajlik, Ákos a koncertek közötti szünetekben az új lemez felvételein dolgozik. Az Akox2 Stúdió állandó hangmérnökével, Lepével elektromos gitárokat vettek fel Kálló Péter gitártechnikus segítségével: Ákos mellett az egyik dalban Árok Sándor gitárművész pengette mesterhangszerét, Sellyei Tamás producer felügyeletével. A stúdióban érdeklődő közönségként Ákos felesége, Krisztina, valamint a legfrissebb családtag, Júlia is megjelent. Gitárkiállítás és erősítődömping: a fotókért katt IDE!

Részletek Obama gyermekkoráról

Filmet készítettek Barack Obama gyerekkoráról Indonéziában. Az alkotás július elsején került a mozikba.



2010. szeptember 1-8.



Kos

Március 21 - április 20.

Lehet, hogy egy szépnek tűnő ajánlat most csupán káprázat. Ha ezt nem veszed észre időben, csalódás érhet.

Bika

Április 21 – május 20.

Szeretnének befolyásolni téged, és eltéríteni a megkezdett útról. Tanácsokat meghallgathatsz, de egyedül dönts!



Ikrek

Május 21 – június 21.

Terveid kicsit lassabban válnak valóra, mint ahogy szeretnéd, de ne csüggedj, tarts ki elképzelésed mellett!



Rák

Június 22 – július 22.

Ellenállhatatlan ajánlatot kapsz, ami ugyan fenekestül felforgathatja az életed, de nem bánd meg, ha belevágsz.



Oroszlán

Július 23 – augusztus 23.

Szétszórt és feledékeny leszel, ezért ha nem figyelsz oda kellőképpen, a legfontosabb dolgokat hagyhatod el.



Szűz

Augusztus 24 - szeptember 23.

Figyelj oda, mit suttognak a környezetedben, mert lehet, hogy téged is érintenek a munkahelyi pletykák.



Mérleg

Szeptember 24 – október 23.

Döntéshelyzetben most bátran hallgass a szívedre, akkor nagyot nem hibázhatsz. Tedd félre néha az észérveket!



Skorpió

Október 24 – november 22.

Végre elmúlik a feszültség, ami az utóbbi időszakot jellemezte, és újra felszabadultnak érezheted magad.



Nyilas

November 23 – december 21.

A napokban rájössz, hogy nem érdemes mindenhez a végsőkig ragaszkodni. Érdemes most egy új dologba belevágnod.



Bak

December 22 – január 20.

Eljött az idő, hogy végre kendőzetlenül megmondd a véleményed valakinek, aki már bőven rászolgált.



Vízöntő

Január 21 – február 19.

Ne hagyd, hogy egy kalap alá vegyenek olyan emberekkel, akikhez semmi közöd! Állj ki magadért!



Halak

Február 20 – március 20.

Ezen a héten bátran vágj bele új dolgokba! A váratlan helyzetektől pedig ne rettenj meg, rögtönözz!

A feleségemmel szeretjük a szerelmi légyottokat! Mindig mondom neki: - A kocsma el?tt kilencre légy ott!

Adatvédelmi elvek | Impresszum

E-mail

Page load time: 0.333124 sec