Nőket csonkítanak egy soproni szépséklinikán?
A közlemény szerint a Profil című osztrák hetilap egyik újságírója kiderítette, hogy körülmetélés alatt a külső női nemi szervek egyes afrikai és ázsiai népeknél szokásos csonkítását értik. Bayr a héten hivatalos tiltakozó levelet juttatott el az ügyben a bécsi magyar nagykövetséghez.
Németh Krisztina főkonzul elmondta: az érintett klinika megkeresésükre cáfolta a csonkításról szóló állítást. A főkonzul asszony szerint elképzelhető, hogy a klinika honlapján szereplő információ német fordításában gyökerező tévedésről van szó. Tájékoztatása szerint a soproni intézet vezetője elmondta: női páciensek körében igény van a külső nemi szerveken végzett szépészeti beavatkozásra, de ez semmiképpen sem azonos az egyes afrikai kultúrákban elterjedt csonkítással.






