My Dance 2009 Tavasz

MY Dance sorozat elérkezett legújabb darabjához. Ezúttal a 2009-es év eddigi legerősebb dalai, valamint az idei tavasz várhatóan legnagyobb slágereit gyűjti egybe, válogatás formában.
Operett dalok és duettek - Kincses Veronika

A népszerű szoprán Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Johann Strauss, valamint Offenbach, Zeller és Planquette népszerű darabjaiból énekel részleteket.
Flo Rida: R.O.O.T.S. (Route Of Overcoming The Struggle)

FLO RIDA második albuma április 3-án jelent meg világszerte „R.O.O.T.S.” címmel, mely máris olyan slágerrel büszkélkedhet, mint a „Right Round” című első kislmez, amely megjelenésének hetében 650 ezer letöltést indukált Amerikában.
Jubileumi Bartók album

A Hungaroton új SACD-jén szereplő Bartók: Gyermek és női karoknak – amint azt a reprezentatív borító-füzetben közölt plakát is szemlélteti: felemelő kecskeméti vonatkozásai vannak.
Az Authentic Quartet új lemezei

Az idén már hét esztendős, számos figyelemre méltó albummal rendelkező korhű vonósnégyes a közelmúltban két új – kiváló lemezzel gyarapította diszkográfiáját.
Michael Haydn: Nagyhéti reszponzóriumok – Vashegyi

A XVIII. század utolsó harmadának legjelentősebb egyházi szerzője, Michael Haydn huszonhét nagyhéti reszponzóriumát világelső felvételen teszi közzé a Hungaroton.
Pinokkió: Az én albumom!

Franciaországban új őrület hódít a 10 év alattiak körében! Neve: Pinokkió. A kedves fabábu most hozzánk is megérkezett: a világon másodikként - Franciaország után - Magyarországon találkozhatnak a gyerekek Pinokkió megújult figurájával.
Rosszcsontok: Mjuzikölök + PC-s játék (CD ROM)

A nagysikerű Rosszcsontok album most egy gyerekeknek szóló logikai fejlesztő játékkal összecsomagolva jelenik meg. (Rendszerkövetelmény: Windows-t futtató számítógép!)
Venessa Hudgens: Identfied

Megjelent a High School Musical főszereplőjének második albuma – és a Sneakernight című dal máris sláger róla.
Dániel Balázs – Burning Fingers

Egy fiatal – de máris professzionalista boogie-woogie zongoristára figyelhettünk fel az idei Bohém-fesztiválon.
Handel: Furore – DiDonato, Rousset

Az amerikai mezzoszoprán: Joyce DiDonato lenyűgöző albumot készített Christophe Rousset-vel és barokk zenekarával, a Les Talens Lyriques-kel – ráadásul Európa egyik épen fennmaradt barokk színháza: a brüsszeli La Monnaie akusztikai keretei között.
Balázs Elemér Quintet: Always That Moment

Nagyszerű jazz-muzsikusok álltak össze, hogy a saját képességeikhez és ízlésükhöz alakítva, felvegyék a magyar sláger-irodalom sztenderdjeit.
Dohnányi, Debussy-Kocsis, Rahmanyinov – Kocsis, NFZ

Kocsis Zoltán nagyon hatásos zenekari darabokat vezényel ezen az albumon - a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén.
UB 40: Love Songs

A kultikus brit reggae-zenekar húsz szerelmes dala került fel a szerelmesen andalgó tavaszban különösen időszerű, remek válogatásra.
Dvorák, Herbert: Gordonkaversenyek – Capucon, Jarvi

Az ifjú csellista-sztár, Gautier Capucon az egyik legismertebb gordonkaverseny bemutatása mellett egy érdekes felfedezésre is invitál bennünket.
Megadeth: Anthology

A heavy metal egyik legnagyobb bestiája egy harmincöt számos, a legnagyobb dalaikat összegyűjtő dupla válogatásalbummal ünnepel.
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra: Musical Duett – koncert

Nyolc - eddig kiadatlan felvétellel jelenik meg CD és DVD formátumban a népszerű énekes-színész házaspár Musical Duett koncertjének felvétele.
Van Morrison: Astral Weeks - Live at the Hollywood Bowl

Van Morrison egyik legendás albuma kapcsán adott nagy sikerű koncertet a világ egyik legpatinásabb koncerthelyszínén – ezt a bulit örökíti meg a CD.
Vivaldi: Gordonkaversenyek – Han-Na Chang, Warren-Green

Gyönyörű ez az Antonio Vivaldi hét gordonkaversenyét rejtő album – a legígéretesebb ifjú művészek között számon tartott ifjú koreai csellista hölgy: Han-Na Chang szinte elvarázsol játékával.
Erasure: Pop! – Remixed

A szinti-pop egyik legnagyobb hatású csapatának tíz remixét halljuk ezen a gyűjteményes albumon.

Kos
Március 21 - április 20.
Próbáld meg rugalmasan kezelni a dolgokat! Ha mindenáron ragaszkodsz valamihez, abból sok jó nem sül ki.
Bika
Április 21 – május 20.
A héten ügyelj jobban az időbeosztásodra! Próbálj meg mindenre elég időt szánni, ne rohanj, ne kapkodj!
Ikrek
Május 21 – június 21.
Használd ki a kreativitásodat, és oszd meg másokkal a fejedből kipattanó ötleteket! Ez lesz sikerednek kulcsa.
Rák
Június 22 – július 22.
A napokban nagy lesz a jövés-menés körülötted. Készülj fel a váratlanul betoppanó vendégek megjelenésére is!
Oroszlán
Július 23 – augusztus 23.
Higgy önmagadban és abban, hogy terveid megvalósulnak! Ha optimistán állsz hozzá, most könnyen támogatókra lelsz.
Szűz
Augusztus 24 - szeptember 23.
A következő napokban ne siess el semmit! Legyél körültekintő, és nézd meg jól, hogy kit avatsz a bizalmadba!
Mérleg
Szeptember 24 – október 23.
Menj, és ragadd meg a lehetőségeket, akár utazásról, akár tanulásról legyen szó! Nem fogod megbánni!
Skorpió
Október 24 – november 22.
Ez a hét rengeteg energiát, és új ötletet hoz, amit kár lenne most veszni hagyni! Itt az ideje a megújulásnak!
Nyilas
November 23 – december 21.
A héten, ha falakba ütközöl, vedd intő jelnek! Talán nem ez az utad, amit mindenáron követned kell.
Bak
December 22 – január 20.
Felgyorsulnak az események körülötted. Ahhoz, hogy ez a változás jót hozhasson, legyél nyitott és rugalmas!
Vízöntő
Január 21 – február 19.
Újabb esélyt kapsz arra, hogy rendezd azt, amit eddig nem sikerült. Mielőtt továbblépnél, tegyél még egy próbát!
Halak
Február 20 – március 20.
Most ne siesd el egyetlen döntésed sem! Adj magának gondolkodási időt, és hallgass bátran a szívedre!

- Katonák, holnap dísszemlét tartunk. Ha délelőtt esik, akkor délután. Ha pedig délután esik, akkor délelőtt.












