Bach: Viola da gamba szonáták – Koopman, Savall
Feltöltés időpontja: 2010. január 20. 18:54
Íme, egy újabb klasszikus újrakiadásban – immáron CD-n is hozzáférhető, az EMI Virgin Classics új, olcsón árazott „Premium” sorozatában.

Pár hét múlva harminchárom esztendeje, hogy a korhű zenélés abszolút aranykorában, mikor az autentikus felfogásban elkészített, felfedezés-számba menő vadonatúj lemezek sorát kínálták a nyugati boltok (mert a keleti blokkban legfeljebb még csak hallhattak felőlük az idősebbek és tájékozottabban) – a műfaj két, szárnyát bontogató későbbi óriása: Jordi Savall és Ton Koopman felvették a barokk kamarazene ezen három alapművét.
Jordi Savall, az azóta már lemezkiadóként is nagy nevet szerzett briliáns katalán gambaművész, és Ton Koopman, a később karmesterként is fontos albumokat készítő csembalista vállalkozása igazi klasszikus lett azóta, ám CD-n már évek óta nem volt elérhető. Mostantól végre odatehető Johann Sebastian Bach gambaszonátáinak többi felvétele mellé, és elmondható, hogy az azóta született felvételekkel összehasonlítva is vígan megállja a helyét.
A tempók közepesek, nem túl gyorsak, a formálás biztos és abszolút felépített, az eredetileg LP-re vágott anyag nagy hangszertesttel, szépen szól – de hát ki görcsöl ezeken a részleteken, mikor Bach végtelenül áradó, ám intimen szép zenéjét ilyen kiváló előadásban hallgatja?









